Skip to content Skip to footer

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja!

Minden évben Október, a mellrák elleni küzdelem hónapja, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a legfőbb tudnivalókat összefoglalva képet adjunk magáról a betegségről. Továbbá szeretnénk felhívni a figyelmet a mellrák megelőzés fontosságára, hiszen az emlőrák az egyik leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés.

40 év felett pedig a betegség kialakulásának kockázata is jelentősen magasabb, ezért nagyon fontos az ezt követő időszakban a rendszeres (legalább két évente megismételt) mammográfiás szűrővizsgálaton való részvétel.

A mellrák kialakulása

Az emlő tumorok kialakulásának pontos oka nem ismert, ellenben létezik számos hajlamosító tényező, ami nagymértékben megnövelheti a betegség kialakulásának kockázatát.

Melyek az elmőrák kialakulásának kockázati tényezői?

Melyek a mellrák tünetei?

A mellrák, kezdeti stádiumában teljesen tünetmentes és a kisebb szöveti elváltozások még a tapintásos önvizsgálat során sem fedezhetők fel. A mammográfiás vizsgálat és a tomoszintézis (3D mammográfia) a jelenlegi leghatékonyabb szűrési eljárás, melynek segítségével már a néhány mm-es elváltozás is kimutatható.

Mikor javasolt azonnal orvoshoz fordulni?

  • Csomó tapintható a mellben vagy a hónaljban
  • Túlságosan megduzzadt, kemény mell
  • Viszkető, kipirosodott, váladékozó emlőbimbó
  • Az emlő rendellenes alakja

Mit tehetünk az emlődaganat kialakulása ellen?

  • Egészséges, kiegyensúlyozott étrend
  • Rendszeres testmozgás
  • Dohányzás, illetve túlzott alkoholfogyasztás mellőzése

segíthet nagymértékben csökkenteni a betegség kialakulásának kockázatát, még abban az esetben is, ha fennáll a genetikai hajlam.

A mellrák korai stádiumában még teljes sikerrel gyógyítható ezért a mellrák elleni küzdelem és megelőzés elengedhetetlen része a rendszeres önvizsgálat és 40 éves kor felett legalább két évenként megismételt tomoszintézis vagy mammográfiás vizsgálat, mely hozzájárul a betegség időbeni felismeréséhez.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja - Medicover
Elérhetőségek

Üzenjen nekünk!

close-link