Treponema pallidum PCR

A szifilisz (luesz, vérbaj) a chlamydiasist és a gonorrhoeát követően a harmadik leggyakoribb bakteriális eredetű nemi betegség, mely a köztudatban is a legismertebb STD fertőzések közé tartozik. A kórokozó egy spirális baktérium, a Treponema pallidum subspecies pallidum, melynek kimutatása klasszikus laboratórumi metodikákkal nem lehetséges, mivel speciális táptalajokon sem tenyészthető, és szokványos fénymikroszkópos eljárással, festett kenetben sem detektálható. A Treponema pallidum rendkívül érzékeny a külső hőmérsékletváltozással, fertőtlenítőkkel, kiszáradással szemben, a szervezetből kikerülve hamar elpusztul. A szervezetbe bejutva a véráramból gyorsan eltűnnek és inkább a nyirokerekben, a szövetközti folyadékban igen nagy mennyiségben szaporodnak.

Az évszázadok alatt a szifilisz krónikus lefolyású, tünetmentes és tünetes szakaszok ciklikus változásával járó, kezeletlen eseteknél késői idegrendszeri és kardiovaszkuláris szövődményeket okozó betegséggé szelídült, amely napjainkban ritkán vezet halálhoz.

A Treponema pallidum fertőzések 2011. óta világszerte emelkedő számának hátterében elsősorban az MSM (homo-/biszexuális férfi) populációban halmozódó megbetegedések állnak. Az ECDC 2015. évi jelentése alapján a szifiliszes esetek mintegy kétharmada (62%-a) közülük került ki. A bejelentett esetek 9%-a származott nőktől, míg MSM és heteroszexuális férfiaknál 8,55-ször gyakrabban észlelték a fertőzést.

A szifiliszes fertőzés átadásához szoros testi érintkezés szükséges, amely révén a fertőzött váladék (ondó, hüvelyváladék, nyálcserével is járó csók) közvetlenül jut át a partner szervezetébe. A fertőzés tehát átadható a klasszikus nemi aktus (genito-genitalis) mellett, orális, anális és oro-anális szexuális aktus révén is. Az infekció vertikálisan is terjed, azaz a fertőzött terhesről a magzatára. Terjedésében szerepet játszhat a direkt vérkontaktus, így a közös tűt és fecskendőt alkalmazó intravénás kábítószert használók körében fertőzés terjedésével számolhatunk.

Kezeletlen szifilisznél a betegek fertőzőképessége alapján korai fertőző és késői, nem fertőző szifiliszt különböztetünk meg. A betegség lefolyása ciklikus, azaz tünetmentes és tünetes szakaszok váltogatják egymást.  A korai fertőző és késői nem fertőző stádium között nehéz meghúzni a határt, mivel a tünetmentes, szeropozitív betegeknél a fertőződés időpontja csak ritkán határozható meg.

A bakteriális nemi betegségek laboratóriumi diagnosztikájában a lokális fertőzések kapcsán a közvetlen kórokozó-kimutatásra kell törekedni, míg az ellenanyag-válasz kimutatásán alapuló, szerológiai módszerek elsősorban az invazív, szisztémás tünetekkel kísért kórképeknél célravezetőek. A szifilisz vonatkozásában a feltételezett infekció adott stádiumától függően mindkét vizsgálati metodika, illetve ezek kombinációja informatív lehet. A fertőző mucocután léziókból (pl. primer sánker, condyloma lata stb.), illetve liquorból, szövetbiopsziákból, boncanyagból stb. végzett, közvetlen nukleinsav-detektáló eljárások (PCR) jóval érzékenyebbek, specifikusabbak, és időben sem korlátozott az alkalmazhatóságuk.

STI fertőzött egyéneknél (HIV-, HBV-, HCV-pozitivitás, illetve egyéb frissen diagnosztizált nemi betegség kapcsán); szexmunkásoknál, MSM férfiaknál, neuroszifiliszre gyanús idegrendszeri tünetekben szenvedő betegeknél javasolt elvégezni.

A vattapálcával (vagy speciális PCR-mintavevővel) levett klinikai minták steril fiziológiás sóoldatba áztatva, vagy traszport közegben belemosva,  hűtve napokig tárolhatóak a vizsgálat elvégzéséig.

A mintavétel különösebb előkészületet nem igényel, a nap bármely szakaszában elvégezhető, étrendi előírás nincs. Javasoljuk azonban, hogy a mintavétel előtti 4 órában kerülje az illatosított tusfürdők, intim zuhanyok használatát.

Pozitív eredmény esetén kezelőorvosa kórelőzménye és az összes lelete alapján állítja fel a végleges diagnózist és határozza meg a szükséges terápiát.

Pozitív eredmény esetén, partner/partnerek szűrése feltétlenül ajánlott.