2018-11-14
Cukorbetegség világnapja

Cukorbetegség világnapja

A Diabétesz Világnap logója egy kék kör, ami egyben a cukorbetegség nemzetközi jelképe is. Ez a logó egy szimbólum, amely cukorbetegséggel küzdők közösségét jelképezi.
2018-10-20

Egy nap a néma kór ellen – A csontritkulás világnapja

A WHO indítványára 1999 óta október 20.-a hivatalosan is a csontritkulás világnapja. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, minél többen megismerjék kockázati tényezőit, tüneteit megelőzését és kezelését.
2018-10-01
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Minden évben az Október, a mellrák elleni küzdelem hónapja, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a legfőbb tudnivalókat összefoglaljuk.
2018-09-21
Alzheimer-kór világnap

Az Alzheimer-kór világnapja

Az Alzheimer-kór világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a kór terjedésének veszélyére és a társadalmi összefogásnak a szükségességére.
2018-02-07

Gluténfüggő betegségek – Korunk népbetegségei – Cöliákia

A gluténhez kapcsolt betegségek fajtáinak mindegyike meglehetősen összetett, a tünetek pedig nagyon változatosak lehetnek. A köztudatban leginkább ismert cöliákia – más néven lisztérzékenység – nem az egyetlen gluténhez kapcsolt betegség.
2017-09-12

Magas koleszterinszint (Hiperkoleszterinémia)

A magas koleszterin esetében a leggyakoribb okok között szerepel a genetikai hajlam, bizonyos anyagcsere betegségek és leginkább a helytelen, mozgásszegény életmód, táplálkozás.
2017-09-07

Csontritkulás (osteoporosis)

A csontritkulás során a csontok tömege és mésztartalma csökken, amely fokozott törékenységgel, a spontán törések kockázatának megemelkedésével járhat.
2017-08-31

Szív- és érrendszeri betegségek

A kardiovaszkuláris betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak, gyakoriságukat tekintve kiemelendő a szívinfarktus, a stroke, a koszorúér-betegség és a szívelégtelenség.
2017-08-22

Tüdő- és légúti megbetegedések

A tüdő légzőszervrendszerünk egyik legfontosabb része, de manapság egyre több tüdő- és légúti betegséggel kell szembe szállnunk, hogy megőrizzük egészségünket.
2017-08-22

Cukorbetegség

A cukorbetegség, más néven diabétesz olyan anyagcsere betegség, melynél a szervezetben megszűnik, vagy jelentősen csökken az inzulin termelés.
Kérjük töltse ki űrlapunkat!
 
close-link
Laborcsomag árkalkulátor
 
1
1
1

Amennyiben az elvégzett laborvizsgálatok térítési díjának összege nem haladja meg a 4 000 Ft-ot,
akkor minimális 4 000 Ft vizsgálati díjat számítunk fel.


ÖsszesenFt
close-link