Skip to content Skip to footer

Egészségbiztosítási kisokos

Egy egészségbiztosítási tárgyalás során sok fogalom és meghatározás merül fel, amit valószínűleg már hallottunk, de nem árt, ha pontosan ismerjük őket, mert a szerződésben bizonyosan vissza fognak köszönni. Összegyűjtöttük a legfontosabb, az egészségbiztosítási szerződésben megjelenő fogalmakat.

Beléptetés (belépés)

Olyan jogi hatással járó intézkedés, mely során a szerződő vállalat a biztosítandó dolgozókra vonatkozóan, írásban kezdeményezi az Egészségbiztosítónál a szerződés kiterjesztését. Belépés alatt azt értjük, hogy a biztosított munkavállalóra vonatkozó ajánlatot az Egészségbiztosító elfogadta és a megindulhat a biztosítottra vonatkozó kockázatviselés.

Egészségügyi szolgáltatás

Az egészségügyi működési engedély birtokában végezhető egészségügyi tevékenységek összessége, amely a páciens egészségének megőrzése, gyógykezelése, a megbetegedés következtében kialakult állapot javítása, illetve a páciens vizsgálati anyagainak feldolgozására irányul.

Egészségügyi szolgáltató

A hatályos jogszabályok alapján egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosult, működési engedéllyel rendelkező szervezet.

Egészségbiztosítási kisokos
Hot Line - egészségvonal

Kockázatelbírálás

Értékelési folyamat, amelynek során a biztosító arról dönt, hogy az ajánlatban rögzített kockázatot elvállalja-e, illetve ezt milyen díj ellenében teszi. Vállalati egészségbiztosítás esetében például a szerződéskötést megelőző egészségi állapot felmérése tartozik ide. A Medicovernél nem vizsgáljuk a munkavállalók egészségi állapotát a szerződéskötést megelőzően, illetve egészségi nyilatkozat kitöltését sem kérjük.

Call Center

Előre meghirdetett telefonszámon és időszakokban igénybe vehető telefonos szolgáltatás, melyen keresztül az egészségügyi ellátásokra lehet időpontot egyeztetni és foglalni.

Hot Line - egészségvonal

A vállalat biztosított munkavállalói számára elérhető direkt telefonszám, amely a hét minden napján 24 órában egészségügyi tanácsadással és szolgáltatásszervezéssel áll a biztosítottak rendelkezésére. A Medicover munkatársai egészségügyi végzettségű, tapasztalt, angolul beszélő szakemberek, akikhez orvosi jellegű tanácsért, információért is fordulhatnak ügyfeleink.

Alapellátás

Betegség vagy baleset következményeként szükségessé vált egészségügyi szolgáltatás, ami az alapellátásra és a háziorvosok által végzett ellátásokra vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történik. Alapellátásnak minősül továbbá az első vizit belgyógyászaton, nőgyógyászaton, gyerekgyógyászaton valamint az ennek keretében történő orvosi konzultáció, kivizsgálás.

Szűrővizsgálat

Olyan orvosi vizsgálati sor, amelynek célja az egészség védelme, az egyén életminőségének és élettartamának növelése a rejtett, lappangó, illetve tüneteket nem produkáló betegségek, a betegségeket megelőző kórállapotok, valamint az arra hajlamosító kockázati tényezők időben történő, beazonosítása.

Járóbeteg-ellátás

A páciens folyamatos egészségügyi ellátását, gondozását szakorvos által végzett egyszeri, illetve alkalomszerű szakorvosi vagy diagnosztikai, azaz gyógykezelési célú egészségügyi ellátása.

Szűrővizsgálat
Egészségbiztosítási tudnivalók

Fekvőbeteg-ellátás

A vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő fekvőbeteg gyógyintézetben, kórházban nyújtott diagnosztikai, gyógykezelési célú egészségügyi szolgáltatás és gyógykezelési céllal végzett műtét (annak pre- és postoperatív szakaszaival együtt).

Családtagi kiterjesztés

A biztosító lehetőséget kínál a vállalat munkavállalói számára, hogy térítés ellenében a biztosítást saját családtagjaikra is kiterjeszthessék. Családtagnak minősül a házastárs, élettárs és a Biztosított vagy a házastársának/élettársának gyermekei, ideértve az örökbefogadott és nevelt gyerekeket is.

Kiléptetés (kilépés)

Olyan jogi hatással járó intézkedés, mely során a szerződő, a biztosítottra vonatkozóan a szerződés megszüntetését írásban kezdeményezi a Egészségbiztosítónál. Kilépés alatt azt értjük, hogy a biztosítottra vonatkozó igénybejelentést a biztosító elfogadta és megszűnik a Egészségbiztosító kockázatviselése a biztosítottra vonatkozóan.

Kérdezzen a Medicovertől!

Várjuk kérdéseit a következő e-mail elérhetőségen: egeszsegbiztositas@medicover.hu

Vagy töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat és kötelezettségmentesen tájékoztatjuk az egészségbiztosításban rejlő lehetőségekről!

Egészségbiztosítási kisokos - Medicover Egészésgbiztosítás
Elérhetőségek

Üzenjen nekünk!

close-link